top of page

My makeup studies

Jun 7, 2017
3 min read

Az úgy kezdődött, hogy nagyon sok évvel ezelőtt, kb. 3 szín használatával (rózsaszín, kék, púder) kifestegettem a barátnőimet, amikor a helyzet éppen úgy kívánta. Szerencsére, ezekről a tettekről nem maradtak fenn képi bizonyítékok, így akár füllenthetném, hogy egész ügyes voltam már akkor is… később aztán maradtam a saját arcom festegetésénél.


Ahogy telt az idő, úgy azon kaptam magam, hogy egyre több sminkes videót nézegetek a neten és elhatalmasodott rajtam egy késztetés, miszerint én is akarok sminkelgetni!

(Zárójelek között jegyezném meg, hogy az utóbbi években az a gondolat is kezdett úrrá lenni rajtam, hogy szeretnék a két kezemmel alkotni valamit. Akár csak hobbiszerűen, akár komolyabban, de szeretnék ’fizikai’ tudást használni és nem elméletit.)


Ezután kezdtem el egyéni órákat venni Makkai Krisztiántól. Egészen a színtantól kezdtük, majd megismerhettem a különböző - első sorban MAC - termékeket és azok tulajdonságait is. Kezdetben a saját arcomon gyakoroltunk, később természetesen modelleket is kellett vinnem. Nagyon izgalmasnak találtam már akkor is, hogy ahány ember, annyi bőrtípus, arcforma, szem, szemöldök és még sorolhatnám.


A képzés alapvető célja összetett volt, egy részről, hogy az adott archoz a lehető legideálisabb sminket készítsük el – értem ez alatt a színkorrektúrát, kontúrozás, kiemelés, szemöldök formázását, stb. Másik oldalról az is fontos szempont volt, hogy megismerjek minél több típusú sminket, technikát, eszközöket és azok használatát.


Érdekes eredmények is születtek, volt egy modellem, akinek a szemöldöke már nem igazán formázható, azaz nem nő úgy szőre, hogy módosítható legyen az alakja. Az alap tehát adott, ami egy egészen távolülő, kicsit ’csodálkozósra’ ívelt, vékony szemöldök volt. Nos, itt tényleg kellett igazítani, jó 1 centivel hoztuk beljebb a szemöldököt, mindkét oldalon, az orr irányában. Vastagítani kellett, mivel nem volt fokozatosan elvékonyítva a szemöldök, továbbá ívelni is.



Utána fotó

A végeredmény nekem nagyon tetszett és bár elkerülhetetlen, ha szőr hiányában a bőrt festi az ember, hogy látszódjon az esetleges drasztikusabb hiányosság, de összességében annyira egyben volt a szemöldök, hogy elégedettségre adott okot. Nekem. Mert sajnos a modellnek viszont, olyan mértékű volt a változás, hogy nem tudott vele megbarátkozni. Neki vastag volt, szokatlan és sok. Az én pozitív élményem így kicsit beárnyékolódott, sőt, nem is kicsit.


Megkérdőjeleztem, hogy mi értelme van egyáltalán a sminkelésnek, minek javítsak ki ’hibákat’ az arcon, ha a reakció ilyen is lehet?!? Miért nem látja a modell, hogy ez így ideális???

És bizony ez a kulcsszó, mert különbség van aközött, hogy mi az ideális és aközött, hogy az adott modell szeretne egy sminket, aminek segítségével még csinosabb lehet.


De mi van akkor, ha valami nagyon banális ’hibát’ látok az arcon, amit akár sminkkel, akár egyéb beavatkozással ki lehet javítani, de a modell/vendég nem szeretné, mert már megszokta azt?!?

A tanárom válasza erre azt volt, hogy persze lehet ilyet is, el lehet engedni a vendéget úgy a székből, hogy nincs korrigálva az, ami nagyon is igényelné, csak legfeljebb nem vállalom fel a munkámat.

Azaz, nyomatékosítom a vendégben, hogy az a smink, a korrekció nélkül nem egységes és így én nem szívesen mutogatnám, mint referencia munkát, mert mások azt hihetik, hogy ilyen hanyagul dolgozom – nem javítom ki azt, amit ki kellene az egységesség érdekében.


Életre szóló lecke volt ez számomra, melynek tanulsága, hogy minél többet kell beszéltetni a vendéget arról, hogy milyen sminket szeretne, mit szeretne látni a tükörbe nézve és átbeszélni vele, hogy én abból a kívánság kosárból mit tudok megvalósítani. De fontos tudni, akár részletekbe menően, hogy van-e kényes pontja a vendégnek, vagy pont tőlem szeretné megtudni, hogy mi lenne az ideális, mire figyeljen a jövőben.


A menyasszonyi sminkemmel rendkívül szerencsés voltam ilyen szempontból, de azt majd egy következő bejegyzésben részletezném, mivel nekem az egy különleges élmény volt, így megérdemel egy külön posztot. :)


 
 
 

Comments


Legutóbbi bejegyzés

© 2017 by MakeUpStudies


 

bottom of page